02.20
2012 február 20. | Szerző: Panka87
Nem mondanám, hogy el vagyok ragadtatva a blognak az utóbbi időben végbement megújításától.
Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki most kb. semmit nem talál, és visszasírja a régi jól megszokott felületet.
Örülök, hogy modernebb és igazán menő a dizájn, de azért nagyon haragszom, hogy eltűnt minden képem, és az összes egyedi beillesztett kis cuccom. Nem beszélve a linkgalériáról. Azt ugyan beírhatom még egyszer, már nagy nehezen felleltem hol kell, de nem igazán van így kedvem, ha fél év múlva megint jön egy gondolat hogy újítsunk, és örülhetek, ha a bejegyzéseim megmaradnak.
Aztán másnál is láttam, hogy történt vele olyan, hogy nem engedte belépni a rendszer. Ez még a nagy felújítás előtt velem is megesett, hiába tudtam a jelszót egyszerűen megmakacsolta magát. Az egyedüli szerencsém, hogy egy másik gépen, ahol jelszókezelővel automatikusan be tudtam jelentkezni, megváltoztathattam a jelszavam, különben búcsút mondhattam volna minden írásomnak. Az ember lementegeti magának a dolgait, de azért kedves fiókjához és az életét meghatározó időszakokban sorban közzétett bejegyzéseihez jó lenne ha hozzáférhetne mindig. Szegény sorstárs blogolónak újra kellett regelnie emiatt.
Most kiírtam magamból a kifogásaimat, úgysem hiszem, hogy sokat változna attól a rendszer, ha most panaszdömpinget írnék a megadott emailre. Valahogy majd csak megbarátkozunk ezzel a friss verzióval.
(Bár ha jól emlékszem anno az iwiw-nek sem vált hasznára a facebook utánzás. Persze ez nem olyan közösségi oldal, mégis a népszerűbb blogok lemásolása ment végbe hasonló módon, és szerintem ez nem feltétlenül elégít ki minden felhasználói igényt. De ez csak a privát véleményem.)
Ja, és hogy reklámok legyenek a blogomban? Azt hiszem el lehet tüntetni, de nekem ezért ki fizet?
2012 január 20. | Szerző: Panka87
Igazságot!!
Minden eddigi bejegyzésem eltörpül amellett, amiről most kell írnom.
Kell, mert nem mondhatom el senkinek, megvan mindenkinek a maga baja. Mégis, a heti események annyira kihoztak a sodromból, hogy már csak az írás szabadsága melletti elkötelezettségem miatt is, elmondom mindenkinek.
Fekete hét volt. Olyan sötét, amilyen legutóbb az árvíz idején volt.
2 éve történt, hogy nem tudtuk, mi fog történni, csak jött a víz és jött, a kisváros védtelenül, magára hagyva állt szemben a nagy árral. Minden idők legnagyobb pusztítását láthattuk a környéken, mind lelkiekben mind anyagiakban. Aki ezt nem élte át, nem tudja milyen, amikor egy élete munkája, szeretett városa víz alatt van. Én sem tudom, nem lehettem ott, nem mehettem haza egy hétig. Talán ez még szörnyűbb az embernek, hogy nem tehet semmit, csak a tévében nézi, ahogy ismerősök otthonai dőlnek össze menthetetlenül. Nem az a kérdés, hogy újjáépültek-e. Igen. Ingyen-e? Igen (az adófizetők pénzén, amire nem lett volna szükség, ha nem bagatellizálják el a megelőzés fontosságát). A lényeg az, hogy azok már nem ugyanazok az otthonok, ahol a gyerekek felnőttek, nem ugyanazok a kedves, régi házak amelyeket megszoktunk. Ócskák voltak, valóban. De szerettük őket. Ahogy szerettük a rétet is, melyet először megfeleztek, hogy legyen út (menő autópálya, ami árvízkor tökéletesen ránk terelte a vizet). Majd kivágták az évszázados fákat, és majd minden bokrot, hogy legyen gát (mert enélkül biztosan nem védett volna meg). Úgyhogy azóta egy-két kósza fácánon kívül nem sok minden téved erre. Viszont közel vannak az áruházak, úgyhogy lehet vásárolni. Ma ez az érték, nem a természeti kincsek. És nem az ember. Csak az anyagiak.
Akkor megtanultuk tisztelni a vizet ismét, ha már el is felejtettük, hogy ’74-ben is megmutatta az erejét. Akkor ugyan még volt összefogás és becsület is a világon. Talán egyszer megint lesz.
Most viszont nem a természet erői pusztítottak. Igaz a múlt hét szerdai közlönyben közöltek felértek egy villámcsapással. Nem a pusztába, a szívünk kellős közepébe.*
E hét szerdára ki is derült ki az a 6700. Nem fiatalok, nem egyedülállók, akiknek megvan a lehetőségük, az erejük, a nyelvtudásuk ahhoz, hogy újrakezdjék.
Családanyák, családfenntartó édesapák, vidéki tisztességesen, évtizedek óta az állam érdekeit szolgáló, áldozatkész magyar emberek. Adófizetők. Vásárlók. Nem érdekes. Senkit sem érdekel, csak az, hogy túl sokat kerestek, nem a fideszre szavaztak, vagy egyszerűen útban vannak a hatalomnak.
Kérdem én, hogy van merszük a becsületes munkára ilyen választ adni. Honnan veszik a bátorságot, hogy a tiszteletre méltó 50 éven felüli emberek sorsával játszadozzanak? Kik ők, hogy még a módszerekben sem válogatnak és a legalávalóbb embereknek kijáró stílusban hajtják végre a leépítéseket. Erre nem lehet lélekben felkészülni, de azért méltóságában senkit sem volna szabad megsérteni. És annál nincs nagyobb sértés, mint hogy a szakma által is megbecsült hosszú évek munkáját veszik semmibe. És teszik az utcára. És családok ezreit hozzák bizonytalan helyzetbe.
És gyermekeknek veszik el a jövőjét, pillanatnyi anyagi haszonért.
Édesanyámnak is csörgött a telefonja. Isten tudja mit érezhetett. De hogy a szíve összetört az egészen biztos.
Nem sorolok jelzőket az elkövetőkre, mert egy betű nem sok annyit se érdemelnek.
Itt valami nagyon nincs jól már hosszú ideje, de ez már botrányos.
És nem veszik észre hogy maguk alatt vágják a fát, és hamarosan elfogy az ország. Minden tekintetben.
Ezek után örülök, hogy a holnapi nappal vége a maja naptárnak. Ezek után csak jobb jöhet.
Elég volt a vaskorból, az anyagias, nemtörődöm, gyűlölködő, szeretetre képtelen életből!
Nézzünk végre magunkba! Gondoljunk végre másokra is! Az önzéssel leginkább magunknak ártunk.
Szebb jövőt!
*http://jobbik.hu/rovatok/országos_hírek/bertha_szilvia_jó_példa
2012 január 9. | Szerző: Panka87
Ami számít
Megkérdezte, mit kérek szülinapomra.
Szerényen csak annyit mondtam: virágot. Tényleg nem kaptam még tőle egyszer sem.
Egyébként sem tudom, mit mond egy ilyen kérdésre az ember, hisz nem várom el, hogy valami drága ajándékot vegyen. Mégis rögtön ez jutott eszembe, és igazából tényleg nagyon jól esett volna egy szép virágcsokor. Nem is nagy tétel, azért szeretjük, mert viszonylag olcsó (persze azért a virágosok is megérik a pénzüket), és ugyanakkor kifejezi az érzelmeket. Igaz, nem mindegy milyen fajtából készül az a bokréta. Ha a férfi nagyon nem ért hozzá (és azért többségük nem), még mindig kérheti az eladó segítségét, nagyon nem lehet mellélőni. A lelkiismeretesebbek utánanézhetnek az internet korában, mégis, melyik virágszál mit jelképez. Arról nem is beszélve, hogy ki lehet deríteni valamilyen úton módon, hogy a párunk mit szeret, vagy ha már a direkt módszereket szeretjük, nyugodtan neki szegezhetjük a lánynak a kérdést.
Mondanom sem kell, a kedves reakciója nem volt túl kedvemre való:
-Jajj ne! Miért éppen virágot? Az olyan haszontalan ajándék!
Puff neki! Mondhatnám, hogy akkor minek kérdezte. Persze annak is szívből, igazán örültem, amit helyette kaptam, hisz fantasztikus volt. Mégis, valahol ott motoszkál az emberben ilyenkor, hogy úgy látszik nem az számít, amit ő szeretne, hanem az, amit a másik jónak gondol. Elismerem, én sem szívesen veszek a másiknak meggyőződésem ellenére valamit. De az nem fér a fejembe, ha még tudom is, hogy az illető mennyire örülne neki, akkor mi a csodára várok?
Tudom, hogy a pasik racionálisan gondolkodnak, és ebbe nem fér bele egy gyorsan elhervadó növényke, mint opcionális meglepi. Mégis reménykedem, hátha talán legalább Valentin-napra meggondolja magát. Addig is, a következő dilemma, hogy vajon mit kapjon tőlem közelgő szülinapjára…
2012 január 7. | Szerző: Panka87
Mindenekelőtt hálás köszönet az 5-ös értékelésért az egyik kedves olvasótól!:)
Aztán a dizájnnal kapcsolatos visszajelzést is köszönöm, azt hiszem most már minden böngészőben nagyjából úgy látszanak a képek, ahogy szerettem volna. Operával a legtutibb:)
Kreatívkodtam délután, remélem tetszik az új külső!(: Abszolút kezdőként persze jól elszöszmötöltem vele, de a szépérzékemnek nagyon jót tett, így megérte az a pár óra. (caféHelp, fórum végigolvas, keresgél, másol-beilleszt, csomószor elront, variál, majd büszke az eredményre:)
Most még felfrissítem kicsit a linkgalériát és holnap jövök egy új, picit tartalmasabb bejegyzéssel!
Jó éjt mindenkinek!
2011 december 29. | Szerző: Panka87
Segítség Szilveszter!
Most, hogy túléltük a karácsonyi őrületet, gondoltam egyet és lecseréltem a ciklámen hátteremet egy ilyen kávésra. Úgyis nagy rajongója vagyok e nemes nedűnek. Különösen fáradt reggelek idején jelent biztos pontot, amiért mindenképp hamar ki kell kelnem az ágyból. Aztán mire megiszok belőle fél csészényit, ki is megy a szememből az álmosság. Hogy a kis koffeintől-e? Lehet. Szerintem mondjuk inkább a placebohoz van köze a dolognak. De hisz legtöbbünknek van ilyen reggeli sajátos rituáléja, és ez így van jól.
Egyébként is, hamarosan itt az óévbúcsúztatás napja, aztán ráfért már az oldalamra egy kis újítás. Apropó Szilveszter! Ez se egy könnyen letudható ünnep azért. Ilyenkor mindenki kétségbeesik, hogy jajj, hova menjünk… ha vendégeket várunk jajj mi legyen a menü… aztán mivel semmi értelmes nem várható a tévében, mégis mit csináljunk??(Persze mielőtt mindenki bepezsgőzik, mert utána már úgyse emlékszik senki semmire:D)
Sokáig úgy voltam vele, hogy minek ez a kötelező ünneplés, én akkor bulizom amikor csak tetszik. Aztán az utóbbi időben elkezdtem értékelni az újévi pillanatokat, amikre érdemes kicsit fel is készülni. Erre pedig a legjobb módszer ha összegyűlünk páran és megvendégeljük magunkat:)
Mégiscsak jó elgondolkozni ilyenkor, mi történt velünk, mit értünk el, mennyit fejlődtünk az elmúlt évben. Aztán persze ott vannak az újévi fogadalmak, amiknek ugyan nem vagyok nagy híve, de ha valaki ilyenkor ígéri meg magának hogy jobb ember lesz, azt egy jó dolognak tartom. Itt talán maradnék annál, hogy elhatározni az év bármely napján lehet, csak ilyenkor trendi.
Legfontosabb amire rájöttem a Szilveszterben nem az, hogy hol töltöm, hanem hogy kivel. És ha azzal, vagy azokkal töltöm, aki(k) fontos(ak), és akivel/akikkel szívesen vagyok együtt, akkor már nem lehet rossz az estém. Úgyhogy abba is hagyom az aggódást a részletek felett és előre várom, hogy milyen jó lesz az utolsó napom ebben az évben. BUÉK mindenkinek!
Miért nem tud a pasi mosni???
2011 december 9. | Szerző: Panka87
Most komolyan, én nem értem. A férfi inkább hazautazik hetente a kedves mamához, hogy az kimosson rá, minthogy megtanulja használni azt a rettentő bonyolult szerkezetet, amit úgy hívnak hogy mosógép. Neadj’isten még többet is együtt lehetne a barátnőjével, ha mérnökként nem okozna neki traumát eme háztartási eszköz működésének kifundálása. De hát biztos én vagyok értetlen.
Ugyanakkor nem vezetném be azt a rendszert hogy én mossak rá. Ha úgy alakul később fogok még eleget. Értékelendő, hogy ezt nem is várja el. Mégis, én nem hiszem hogy nem lenne erre megoldás. Vitát nem akarok belőle, de lassan az agyamra megy. Mert amit az ember nem ért meg, szerintem az dühíti a legjobban. Nem az zavar, hogy nem lógunk egymás nyakán nap mint nap, hisz nem élünk még együtt. És jót tesz egy pici távolság, egyedüllét, esetleg csajos este alkalmanként. Mert hogy önálló lelkek vagyunk, akiknek van saját élete is. De hogy azért ne csinálhassunk a hétvégén csak egy közös programot (márpedig a munka miatt máskor nem lehet komolyabb elfoglaltságot eszközölni), mert ő hazavonul ruhát mosatni, hát az azért durva.
Aláírom, vannak férfiak, akik jó barátságban vannak a mosógéppel. Akkor már, az általánosan meglevő nagy bajtársiasság jegyében, igazán megtaníthatnák idegenkedő társaikat is annak rejtelmeire. Na de nem fantáziálok ilyenről, hisz tudjuk, hogy náluk a segítség kérés egyenlő azzal a szörnyűséggel, hogy esetleg sebezhetőnek, urambocsá’ gyengének tűnnek. Márpedig ha ezt kizárjuk és szándékában sem áll a kedvesnek mosás-gyorstalpalót végezni, akkor elég kevés megoldás marad.
Talán a két szép szememért, vagy egyéb ágyban jobban elmagyarázható:) okokból majd hajlandó lesz a drága változtatni eme számomra minden szemszögből felfoghatatlan szokáson.
Addig is azt hiszem nem marad más dolgom, mint hogy élvezzek minden percet, amit együtt tölthetek vele. Hisz bevallom, nélküle sokkal kevésbé lenne színes az életem. Elvégre a szerelem istene nagy művész. Olyan tarkává varázsolja világunk pergamenjét, amilyenről korábban csak álmodtunk. Pedig én aztán megrögzött álmodozó vagyok. A legjobb, hogy most már ébren álmodom.
11.22
2011 november 22. | Szerző: Panka87
Most egy régóta halogatott témába szeretnék belevágni.
Hogy is kezdjek hozzá?
Adott egy egymáshoz szinte minden tekintetben passzoló pár. Több hónap alatt igazán jól egymáshoz csiszolódtak. Jól érzik magukat egymás társaságában, kívülről is boldognak látják őket, a barátok „áldását” is élvezik. Após- anyósjelölteknek is kedvükre való a kapcsolat.
Egyszóval mondhatjuk, hogy minden klappol.
Mégis ott van az a pici apróság, hogy a lány egy aprányit magasabb a fiúnál.
Számít ez? Hisz egy lánynak jogában áll, hogy válogasson a gentlemanek között. Már a kapcsolat elején felhozhatta volna ezt kizáró tényezőként. Mégis győzött a kíváncsisága a kérdésben.
Elvégre, a pasi annyira meg akarta ismerni a leányzót, messze figyelmen kívül hagyta a külsőségeket és az elvárásokat magasság tekintetében. Ez elég imponáló egy hölgynek. Hogy is ne hagyta volna, hogy udvaroljon? A hónapok távlatából nézve pedig nagyon jó döntést hozott. Az azóta átélt megannyi szép élmény ugyanis kétséget kizáróan megért egy kis kompromisszumot. Még ha a hőn szeretett magas sarkú cipőkről kellett is lemondania.
Különben is, manapság egyre több ilyen párt látni. Fittyet hánynak a különbségre, és sugárzik róluk, hogy imádják egymást. Már rájuk nézni is kész gyönyörűség. Ráadásul izgalmas is, nem az az unalmas felosztás, hogy magas férfi-alacsony nő.
Csupán azon morfondíroztam, hogy mi lenne, ha a fenti pár nő tagja egyszer találkozna egy magas adonisszal. Még ha meg is tetszene a hölgyikének, és esetleg a fickó ugyanannyi energiát fektetne az udvarlásba ( vagy inkább az elcsábításba, tudjuk ugye, hogy sokkal vonzóbb ami a másé), akkor is hiba volna megválni attól a férfitól, aki ugyan picit alacsonyabb mint lehetne, de szíve hölgyéért mindent megtesz, ami tőle telik.
És ha már a lány megtalálta élete párját, minek cserélné le egy minden valószínűség szerint számára érdektelen és unalmas égimeszelőre. Csak azért mert jobban mutatnak együtt? Megkockáztatom, még az se biztos. Véleményem szerint egyetlen dolga marad a lánykának ilyenkor, megköszönni a sorsnak, hogy ilyen csodás férfit vezérelt melléje.
09.22.
2011 szeptember 22. | Szerző: Panka87
Egy biztos párkapcsolat alapja a jó kommunikáció. Ez tény.
Legutóbbi tapasztalataim szerint az őszinteség is nagyon sokat nyom a latban egy kapcsolatban. Fontos elmondani a másiknak, ami bánt, amin rágódsz, vagy egyszerűen azt is, ami foglalkoztat épp. Ezt persze az is tudja, aki sose élt még párkapcsolatban. Mégis azt hiszem, hogy átélve még intenzívebben érzi az ember, mennyivel közelebb hoz egymáshoz egy probléma kibeszélése, pláne annak közös megoldása. Amit magadban tartasz, azzal csak mérgezed magad, fogyasztod az energiáid, annál jobban, minél tovább halogatod a beszélgetést, vagy vársz a megfelelő pillanatra.
Igen, az időzítés is nagyon lényeges tud lenni. Ebben is jó, ha ügyesek vagyunk. Legjobb talán este, nyugodtabb, intimebb környezetben felhozni a kényesebb témákat. Biztos elindul belőle egy éjszakába nyúló beszélgetés. Amikkel kapcsolatban pedig általában jó érzéseink vannak, mert ilyenkor igazán könnyű romantikus hangulatba kerülni. Így aztán végül az marad meg bennünk, hogy milyen jó volt, hogy mindent meg tudtunk egymással beszélni.
Viszont most áteveznék egy olyan témára, ami már egy kicsit rázósabb.
Mert mi van akkor, ha a férfi , akit szeretsz, sokkal sikeresebb az életben, mint te? Ezt hogy eméssze meg az ember lánya?
Először rettentő büszke vagy rá, hogy milyen okos, művelt és hogy csupa jó döntést hoz, és egyre előrébb kerül a ranglétrán. Ha ezt a büszkeséget ki is mutatod neki, azért rettentő hálás is, mert persze legyezgeti a hiúságát.
De aztán elkezded összehasonlítani mindazt, amit ő elért, azzal, amit te véghezvittél. Na, ekkor jön az érzés, ami nem sokat ad hozzá a pozitív önértékelésedhez.
Még ha csak fizetésbeli különbségről lenne szó. De sajnos a csodálatos munkaerőpiaci lehetőségeim miatt itt inkább fizetés és nem létező fizetésbeli különbségről kell beszélnünk.
Mégis, hogy legyen nagy az önbecsülésem, ha fősuli óta egy lyukas garast se kerestem? Az ember optimista, de a hónapokkal ennek szintje is egyre csökken.
Akaratlanul is felmerül a kérdés bennem, hogy vajon miért szeret? Tényleg elhiszi rólam, hogy egyszer beindul a szekerem?
Igazából talán az a lényeg, hogy lássuk azt a képességet a másikban, hogy meg tudja csinálni. Néha ezt a társunk jobban elhiszi, mint mi magunk.
A legjobb, ha el is tudja hitetni velem, hogy csodálatos és talpraesett vagyok, és hamarosan megtalál egy igazán nekem való feladat .
Csak jönne már!
Ha késik..
2011 augusztus 18. | Szerző: Panka87
Hát igen, sokunk rémálma.
Mert, hogy a jól ismert frázist ismételjem, a nők bármit megtennének, hogy ne essenek teherbe, majd később ennek pont az ellenkezője lép életbe.
Na, én azt hiszem leimádkoztam a csillagokat is az égről, csak hogy még most az egyszer szerencsém legyen.
Miért kell nekem még ezen is stresszelni? Már csak az hiányzik hogy 9 hónapig malmozzak. Meg utána még legalább 18 évig ne legyen nyugtom. Köszönöm, de még a saját egzisztenciám megteremtésével is hadilábon állok. Meg úgy vagyunk még egy páran hasonlóképp lányok azt gyanítom. Mert persze a férfias munkákat megfizetik itthon is.
Bár éreznék kedvet, hogy gépész vagy informatikus legyek. De semmi ingerenciám nincs ezekhez, az a bökkenő. Na, nem mintha mindenki azt csinálná, amit kedvel is. Én mégis ragaszkodom az álmaimhoz. Egyszer úgyis bejön.
Ugyanakkor, a mai modern női felfogással is egyetértek, és nem szeretném, ha egy férfitől függenék anyagilag, se másmilyen módon. Kell az önállóság.
De hogy kicsit visszatérjek a gyermekvállalás késleltetéséhez, mert végül is, elsősorban ez ösztönzött arra, hogy billentyűzetet ragadjak, például örök dilemmám, hogy ki finanszírozza a gyógyszert.
Tudjuk, hogy nem olcsó mulatság ugye, ez itt még nem Amerika, ahol épp mostanában határoztak a bogyó ingyenességéről. Ha viszont a fenti stresszelést elkerülendő, óvszert is bevet az ember, amit magától értetődően a pasi szerez be, elvárhatom-e h a fogamzásgátlóba is legalább beleadjon?
Értékarányosan logikus lenne, mégis ezzel megint valamiért ott tartok, hogy ez valamilyen szintű íratlan szerződés lenne köztünk, és ezzel, alig két hónap után, elkötelezném magam felé. Kész, úgy tűnik, valamiféle beteges szabadság szindrómában szenvedek:D Miközben, mint munkanélkülit, igenis az se érintene rosszul, ha mindent Ő állna.
Ejj, igaza volt Cosmo barátnőnknek, mikor a legproblémásabb területnek egy párkapcsolatban az anyagiakat jelölte meg. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy ebben a pénz körül forgó világban, ezen veszekednek a legtöbbet a párok.
A kívánságlistámra pedig felveszem, hogy bár sikerülne nálunk ezt feszkómentesen megbeszélni. Nem épp a legromantikusabb beszédtéma. Ha viszont mindkettőnk számára korrekt megoldást találunk, az úgy gondolom a kapcsolatunk minőségére nézve is jelzésértékű lesz.
Csak bátorság, Panka!:)
Hobbi vagy karrier?
2012 szeptember 3. | Szerző: Panka87
Újságírói babérokra törtem, ezért volt, hogy márciusban írtam utoljára ide. A legjobb döntésnek tartottam, mert életemben először igazi sikerélményt adott.
Eddigi sikereim az iskolapadhoz köthetők, világéletemben jól vettem az akadályokat, oké kivéve talán a matekot, de ez talán bocsánatos bűn.
A munka világában viszont eddig az egyedüli élményem a kudarcok halmozása volt, így borzasztóan örültem, hogy végre rátaláltam egy nekem való szakmára. Olyanra ami ráadásul csöppet sem mondható unalmasnak, és amiben kiélhetem a kreativitásom. Plusz előnye, hogy igény is van rá, nem úgy mint az előző szakmámra, a turizmusra.(De csak mert nem mosogató és felszolgáló posztra pályáztam, bár egy darabig az utóbbit se bántam volna, mégse jött össze.)
Tényleg szívesen csinálom az újságírást, és a blogolás során is megtapasztaltam, hogy az írás az, ami kikapcsol és feltölt, aminek segítségével igazán jól ki tudom fejezni az érzéseimet és sokszor a lelkem mélyén zajló folyamatokat. Interjúk alkalmával pedig izgalmas életekbe nyerhetek bepillantást, és kizárólag rajtam múlik, hogy mennyit adok át ebből a tapasztalatból az olvasóknak és persze, hogy milyen formában.
Egyetlen hátulütője az a jövedelem, amire számíthatok belőle, és hát valljuk be, nem lesz egy sztárgázsi.
Mivel hivatalosan még nem ezzel foglalkozom, hiszen tanulok még jelenleg, és az egyetemi újság oldalait töltöm meg mindenféle jóval, van talán némi időm eldönteni, hogy ez az elfoglaltság maradjon hobbi, vagy, mivel életemben nem szerettem még semmit ennyire, érdemes lenne elgondolkozni rajta, hogy általa maradjak hű önmagamhoz.
De, (és persze mindig van egy de) milyen életem lehet ebből? Örökké a pasimtól fogok kölcsönkérni? Megbüntetnek parkolásért, és fizetésig koplalni fogok, mert nem tudom kifizetni a bírságot? Vagy esetleg anyámék nyakán maradok továbbra is? Nem azt hiszem nyilvánvaló, hogy egyiket sem akarom. Viszont akkor kajtathatok “normális” munka után, amit valószínűleg feleannyira sem fogok szeretni, ha egyáltalán sikerül a bravúr hogy százakkal versenyezve bekerüljek valahova, és ami még nehezebb, ott is maradjak. És ne intsenek búcsút a szokásos 3 hónap után.
Ha szerencsém lesz, és egyébként hiszek is benne, hogy hamarosan úgyis sikerülnie kell, akkor legalább végre itthon is elmondhatnám, hogy elértem egy valamilyen szintű anyagi függetlenséget. Külföldön ez nem akkora bravúr, persze itthon se, ha jó mérnök, vagy jó talpnyaló vagy. Hát én egyik se, sajnos, vagy nem sajnos.
Azt hiszem, hogy nem bírom tovább a zsebpénznek épphogy elég diákmunkát(ez egy harmadik szakma, csak épp eladónak hívják:S), és bizonyítani akarok magamnak. De feladjam ezért az álmom? Vagy inkább az az álmom hogy meglegyen mindenem?
Vagy netes újságírásból lehet annyit keresni ami nem jelképes? Mert vidéken nem indít a Sanoma sajnos Médiaakadémiát. Pedig egyik kedvenc oldalam, az nlc szerkesztőségébe bekerülni is oltári élmény lehetne. De hát így marad a B verzió. És időigényes hobbi az újságírás. Amik mellett a blogra megint nem lesz időm. Esetleg magánéleti komplikációk alkalmával. Amiből azért most is kijutott. De ez már új bejegyzést kíván.
Oldal ajánlása emailben
X